Fiatal szlovén játékossal kötött szerződést a Fatum Nyíregyháza! A klub vezetése mindenben megállapodott Selena Lebannal, így a
BővebbenA Challenge Kupa sorsolás során kiderült, hogy az osztrák Klagenfurt – cseh Prostéjov párharc győztesével találkozik majd a Fatu
BővebbenBogár Dorinára amikor kellett, számíthatott a szakmai stáb. A fiatal, saját nevelésű röplabdás bajnoki és kupamérkőzésen is p
BővebbenA MÁSODIK FORDULÓBAN CSATLAKOZUNK A CHALLENGE KUPÁHOZ. OSZTRÁK vagy CSEH ellenfelünk lehetKedden délben az Európai Röplabda Szövet
BővebbenMagyar centerrel bővül a Fatum Nyíregyháza kerete Török Petra Eszter személyében! A 22 éves, 182 centiméter magas játékos az
BővebbenMinden idők legnagyobb érdeklődéséről számolt be az Európai Röplabda Szövetség (CEV). A 2023-as Európa Kupa megmérettetésére
BővebbenAz MRSZ pénteken tette közzé a következő idényre vonatkozó versenynaptárt és versenykiírásokat, amiből az is kiderül, hogy a M
BővebbenJúnius 28-án lesz a sorsolása a tervek szerint a CEV Challenge Cupnak, ahol a Fatum Nyíregyháza is érdekelt. A harmadik számú nemze
BővebbenA 190 cm magas, 21 éves, balkezes, török nemzetiségű Yağmur Karaoğlu csapatunk legújabb igazolása. A kiváló adottságú ját
BővebbenLezárult a nevezési határidő az európai röplabda klubkupákban. Az indulási jogot szerző magyar egyesületek közül hat jelezte a
BővebbenViktoriia Nikolaichuk április óta a Fatum Nyíregyháza keretével készül. A háború elől menekülő ukrán válogatott játékos min
BővebbenA 2021 tavaszán induló online csatorna, a hunvolley.tv, az Extraliga, a Magyar Kupa és az utánpótlásdöntők mérkőzéseit is közve
Bővebben