• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Újabb drámai meccs, újabb győzelem!

Újabb drámai meccs, újabb győzelem!


 

A TippmixPro Női Röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó mérkőzésén a Kaposvárt fogadta a Fatum Nyíregyháza.


 

A KNRC kezdett jobban, de egy jó sorozatnak köszönhetően fordított a Nyíregyháza, sőt négy ponttal meg is lépett. A vendégek Da Silva vezérletével visszajöttek, majd a hajrára komoly előnyt építettek ki, és végül egy jó blokkal meg is nyerték az első szettet.


 

Fordulatosan indult a második felvonás. Kezdetben a Fatum vezetett három ponttal, majd a Kaposvár. Féltávnál a mieink álltak jobban, ám újra somogyi pillanatok következtek. Aleksandra Petrovic jó százalékkal értékesítette lehetőségeit, és 21-21 után a Nyíregyháza szerzett két pontot, melyre kettővel válaszolt a KNRC. 23-23-nál egy vitatott ítélet után a vendégek jutottak szettlabdához, de ezt sikerült hárítani, majd egy ásszal befejeztük a játékrészt!


 

A harmadik szettben is maradt a nagy csata, felváltva születtek a pontok. Alejandra Del Burgo jó labdákkal szolgálta ki a társakat, és 16-14-nél kettővel ment a Fatum, majd sikerült megduplázni az előnyt. Remekül játszott a csapat, Pampuch Gréta fontos pillanatokban támadott jól, és végül a második játszmalabdát értékesítve nyerte a szettet a Nyíregyháza!


 

A negyedik játszma hozta a meccs legszebb labdamenetét, melynek végén Pampuch Gréta ütötte be a labdát. 13-9-nél négy ponttal vezettek a mieink, majd Földi Boglárka blokkja után tovább nőtt a távolság. Izgalmasan alakult a vége, 23-18 után egyenlítettek a kaposváriak, majd végül drámai küzdelem után megnyerték a játszmát.


 

A döntő szettben is maradt a nagy csata, mindkét gárda az utolsó tartalékait mozgósította. 6-4 után három somogyi pont következett, a térfélcserénél egy ponttal a vendégek álltak jobban, 12-10-nél már a Fatum, majd Pampuch Gréta az első meccslabdát értékesítette, így 3:2-re győztünk!


 

Fatum Nyíregyháza – Kaposvár 3:2 (-20, 24, 20, -25, 13)


 

Nyíregyháza: Földi 2, Petrovic 20, Del Burgo 7, Pampuch 18, Öhman 18, Davidovic 25


 

Csere: Tóth F.(liberó), Farkas G.


 

Vezetőedző: Pampuch Csaba


 

KNRC: Bagyinka 3, Rabelo 26, Horváth L.6, Da Silva 20, Fedyk 13, Giorgi 10


 

Csere: Szerencsés, Terra (liberók), Szerényi 3, Kalmár, Stekovic


 

Edző: Vincent Lacombe


 

Pampuch Csaba: - A hajam bal oldala szerdán, a jobb a mai mérkőzésen őszült meg. Azt kértem a lányoktól, hogy úgy teljesítsenek, mint a MÁV Előre ellen az aranyszettben a kupamérkőzésen. Sikerült. Gratulálok a csapatnak!