• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Pintér Andrea nem fogadta el ajánlatunkat

Pintér Andrea nem fogadta el ajánlatunkat

 

Pintér Andrea 2024-ben tért vissza klubunkhoz. A korábbi válogatott center a Fatum színeiben magyar bajnok és kupagyőztes lett, majd Békéscsabára igazolt, ahonnan két év után távozott. Örömmel kötöttünk vele újra kontraktust, bíztunk abban, hogy ismét sikereket érhetünk el közösen!

 

A nyári felkészülésnek közösen vágtunk neki, az egyik edzőmérkőzésen viszont Andrea térdsérülést szenvedett, és az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a keresztszalagjával vannak gondok. Mivel a centernek fájdalmai nem voltak, ezért mindenki abban bízott, hogy elkerülhető az operáció, és térdrögzítő segítségével játékra alkalmas lesz a lába, ám az év végén végül meg kellett műteni a keresztszalagját és a meniscusát.


 

A Fatum Nyíregyháza mindenben támogatta mind a műtét, mind a rehabilitáció során. A sérülés után - bár a szerződés alapján ezt megtehette volna - klubunk nem bontotta fel a kontraktust. Sőt, a rehabilitáció idejére ajánlatot tett, azzal a feltétellel, hogy májusban – ha a sérülés után a játékos teljes értékű munkát végezhet, és rendben van – újabb szerződést kötnek a felek a következő idényre. Sajnos Pintér Andrea ezt nem fogadta el, és kérte a meglévő kontraktus közös megegyezéssel történő felbontását.


 

Klubunk szerette volna megtartani a centert, a rehabilitációjához minden infrastrukturális és szakmai feltétel adott volt Nyíregyházán, de ő végül nem fogadta el a feltételeket. Pintér Andrea további pályafutásához sok sikert kívánunk!


 

A Fatum Nyíregyháza vezetése közben folyamatosan dolgozik a jövő évi keret kialakításán, és több meghatározó játékossal már megállapodtunk. Rövidesen bejelentjük a szerződéskötéseket.